"Az igazi harcos három fegyvere:
- a békesség fényes kardja;
- a bátorság, bölcsesség és barátság tükre;
- a megvilágosodás becses drágaköve."
Ueshiba Morihei (植芝 盛平) (1883 – 1969) az aikidó megalapítója. Egyike a három nagy japán budo mesternek, ma „legyőzhetetlen harcosként” hivatkoznak rá.
A dzsihád (جهاد) iszlám vallási kifejezés, ami az Isten útján való küzdelmet, törekvést jelenti. A muszlim jogtudósok többsége a fogalom „Allah útján való küzdelem” jelentését hangsúlyozza a nem iszlám világban „szent háború”-ként meggyökeresedett jelentéstartalommal szemben.
A dzsihád nem pusztán a külső ellenséggel folytatott fegyveres küzdelem („kisebb dzsihád”), hanem saját hibáinkkal, negatív tulajdonságainkkal szemben vívott harc („nagyobb dzsihád”), amelynek célja énünk morális megtisztítása egy jobb muszlim élet reményében.
A dzsihád más értelemben jelentheti a hit védelmét, a „szent háborút” is. Annak ellenére, hogy a dzsihád alapvetően nem agresszív hadviselést jelent, ezt az értelmezést tették magukévá a korai szélsőségesek, például a háridzsiták vagy a 20-21. századi dzsihádszervezetek is.
A dzsihád szélesebb, morális értelemben egy közösség fejlesztésére is irányulhat, lehet egy elnyomó hatalommal szemben fellépő, a társadalmi felemelkedést célzó intellektuális harc eszköze is. Fegyveres harcként a dzsihád nem lehet agresszori, vagy területszerző háború, és szigorúan csak az iszlám hadviselés szabályai szerint lehet folytatni.
Mindazonáltal a "nagy szent háború" olyan kapcsolatban van a "kis szent háborúval", mint a lélek a testtel. A "nagy szent háború" az ember harca azon ellenségek ellen, amelyeket magában hordoz. Pontosabban: ez az ember magasabb princípiumának harca minden ellen, ami csak egyszerűen emberi benne, saját alacsonyabb természete, a rendezetlen impulzusok és az anyagi világhoz való ragaszkodás ellen.
A Templomos tradícióban - a harcosok spiritualitásával együtt - az ismert pecsétet, amelyen egy harci lovon két lovag ül, fejükön sisakkal, kezükben lándzsával, körülöttük pedig e felirat olvasható: "Sigillum militum Christi" [Christus harcosainak pecsétje] nagy valószínűség szerint ugyanezen symbolika alapján értelmezhetjük.Ezt explicit formában fejti ki a védikus irodalom összefoglaló eposza a Bhavagad-gítá (III,45.): "Midőn realizálod azt, ami az értelmen túl van - miközben tenmagad megerősíted magadat - legyőzöd a heves győzni akarás formájában megjelenő ellenséget".
Mint állati sóvárgást és ösztönt, mint az impulzusok szervezetlen sokaságát, mint a fiktív Én szorongó korlátozottságát - mint félelmet, gyengeséget és bizonytalanságot -, le kell győznünk és gyökerénél kell megsemmisítenünk a bennünk ellenálló "ellenséget", "hitetlent": ez a feltétele annak, hogy elérjük a benső felszabadulást, az önmagunkkal való mély egységben bekövetkező újjászületést, az ezoterikus és diadlamas "békét".
Természetesen alapként a spirituális orientáció, a "helyes irány" - níyah -, amely a transzcendens felé mutató irány, melynek symbolumai az "Ég", a zsidó-keresztény "Paradicsom", a Krsinás "Felsőbb bolygók", az indián-sámáni "Örök vadászmezők", az iszlám "Allah kertjei", buddhista "Nirvana" stb. Különben a háború elveszíti szent jellegét, és olyan vad eseménnyé fokozódik le, amely az igazi heroizmust, a hősiességet az exaltációval (elragadtatott, szertelen, heves) helyetesíti, s amelyben az emberi állat elszabadult barbár impulzusai válnak meghatározóvá.
„Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét énérettem és az evangéliumért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért" (Márk Evangéliuma 8:35-37)
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsih%C3%A1d
Bhagavad-gítá (szanszkrit eredetiből fordította Vekerdi József 1997): http://terebess.hu/keletkultinfo/bhagavad.html
Julius Evola: Lázadás a modern világ ellen (Kötet kiadó 1997)
René Guénon: A modern világ válsága http://terebess.hu/keletkultinfo/guenon/tartalom.html
